HORDÓS JÓZSI BETÉRŐJE

everywherewithhelicopter:

Ülök a sötét szobában, szól egy Millencolin-lemez és nézek a semmibe.

Meghalt James Van Doren,a  Vans alapítója.

Művész volt, vállalkozó, reneszánsz zseni, egy korszak legnagyobb alakja. Megváltoztatta ahogy a divatról, a gördeszkázásról, Kaliforniáról, a napsütésről, a szerelemről, ne féljünk kimondani, ahogy az életről gondolkodunk.

Nem cipőket tervezett, hanem életeket. Nem ruhadarabokat adott el, hanem hitet és reményt egy szebb jövőben. Nem baseballsapkákat forgalmazott, hanem megmutatta, merre van előre.

Most elment. 

Végignézek a szobámban, és mindenhol őt látom. Hát lett volna esélyem valaha csókolózni, ha nem kapom meg ötödikben életem első Vansét? Hogy tudtam volna elkerülni a diákszervezetek poklát, ha nem veszek egy kockás bebújós Vanst egyetem elsőben? Hogy hitetném el magamról ma, hogy még fiatalos vagyok, ha a szomorú zakók és ingek mellé, egyszemélyes lázadásom utolsó jeleként nem viselhetnék egy pár igazi Vanst? Persze az ember egy Vanst nem visel - az viseli őt.

Látnok volt, pap, az ördög ügyvédje és felfedező. Alkimista, tudós, cirkuszmester és hableányok ura.

Majdnem kibírom zokogás nélkül. Aztán meglátom a polcon az üres helyet, amit a következő darabnak szántam, amit ő tervezett volna és nem bírom tovább. Felhangosítom a deszkáspunkot, hogy a szomszéd ne hallja a sírást. És remélem, hogy a kaliforniai napsütés felszárítja a könnyeket.